Hírek | Helyi
2011. Március 14. 23:27, hétfő |
Megyei népdaléneklési verseny: a mezőny élén a belvárosisok
Kiválóan teljesítettek Bódis Péterné tanítványai az APOK Belvárosi Általános Iskolai Tagintézményéből a „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdaléneklési verseny Bonyhádon megrendezett megyei fordulójában – adta hírül az E
2011. Március 14. 17:31, hétfő |
A Kisvakondok a „Rigó énekeljen!” döntőjében bizonyíthatnak
Mint ahogy arról korábban már írtunk, a kurdi általános iskola nyolcadikosaiból szerveződött hattagú csapat jól szerepel a „Rigó énekeljen!” Kárpát-medencei Környezetvédelmi Csapatversenyen. Mára kiderült, hogy a tavaly második hel
2011. Március 14. 07:31, hétfő |
Három volt a döbröközi igazság a Kaposszekcső ellen - képgalériával
Szinte végig fölényben játszott a Döbröközi KSK hazai pályán a Kaposszekcső-Csikóstőttős KSE ellen a Megyei II. osztály Nyugati-csoportjának március 13-i mérkőzésén. A mintegy kilencven néző előtt zajlott, ritmusos és kemény, itt-
2011. Március 13. 13:00, vasárnap |
Tragédiához vezetett egy kocsikázás Mosdóson
Két halálos áldozata van a ma reggel 8 óra előtt Mosdóson történt lovaskocsi-balesetnek. A jelenlegi információk alapján a Rákóczi utcát követő szilárd burkolatú úton a hegy irányába tartott egy lovaskocsi, amelyen három helybeli sze
2011. Március 13. 12:45, vasárnap |
Szinte használatra csábít a szigeterdei illemhely - képgalériával
Amikor egy hete ott jártunk, akkora volt a tisztaság a dombóvári park déli szélén álló gondnoklakás mögötti nyilvános WC-ben, hogy kis túlzással akár műteni is lehetett volna. Bár mi nem javasoljuk, hogy erre a célra használja bárki i
2011. Március 12. 22:20, szombat |
Az elöregedett fűzfák utódait ültették el
Önkéntesek plántáltak ma délelőtt facsemetéket a sásdi Hősök terét a hörnyéki városrésszel összekötő út mentén azért, hogy biztosítsák az elöregedett és fokozatosan lecserélni tervezett fűzfák utódlását.
2011. Március 12. 20:49, szombat |
Nyert a Fradi második csapata Nagyberkiben - képgalériával
Lejátszotta első hazai meccsét ma délután a télen átalakult és Vácon edző NB II-es Kaposvölgye. A bajnokságban Foci24.com-KVSC-ként szereplő gárda a Fradi II-t fogadta. A „vendéglátók” március 5-i első tavaszi meccsükön 7:1-es ve
2011. Március 12. 08:33, szombat |
Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is a Nemzet Sportolója lesz
A kormány úgy döntött, hogy tizenháromra emeli a Nemzet Sportolója cím birtokosainak számát, így Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat két legendás labdarúgója egyszerre részesülhet a kitüntetésben – szerepel a Magyar Labd
2011. Március 11. 17:30, péntek |
Dalmand volt a cél a döbröközi szavalóversenyen is
Március 4-én érdeklődő szülők, pedagógusok előtt mérettettek meg a döbröközi iskola versmondásra vállalkozó tanulói egy szavalóversenyen, melyet hagyományosan minden évben ez idő tájt tartanak. A versenyt négy korcsoport - az 1 és
2011. Március 11. 16:06, péntek |
A hosszú hétvége a tavasz jegyében telik
A köpönyeg.hu ma közzétett, Dél-Dunántúlra vonatkozó időjárás-előrejelzése kellemes, tavaszias meleget és némi csapadékot ígér az elkövetkező néhány napra. Mindennek a beválási esélye 80 százalék.
2011. Március 11. 11:40, péntek |
A Kapos-mente kincseinek őrzőit hozták össze
Csaknem félszáz, Tolna megye nyugati felének településein működő örökségápoló civil szervezet, intézmény képviselői és magánszemélyek vettek részt az újjáalakult Kapos-menti Közkincs Kerekasztal összejövetelén március 10-én.
2011. Március 10. 20:17, csütörtök |
Jelentős állami kitüntetésben részesült a dombóvári rendőrkapitány
A közelgő március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Dr. Szijártó István rendőr alezredesnek, a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetőj
2011. Március 10. 19:23, csütörtök |
Talán heteken belül végre újra használhatják az iskolaépületet
Március másodikán a megrendelő dombóvári önkormányzat és a műszaki ellenőrök, hetedikén pedig a kivitelező Strabag-MML Kft. részéről írták alá a Belvárosi Általános Iskola Hunyadi téri épületének műszaki átadás-átvételérő