Hírek
2017. Július 11. 08:14, kedd |
Helyi
Forrás: DOVASE
Verseny, verseny hátán. Na meg egy kis edzőtábor!
Június, július az országos bajnokságok időszaka az atlétáknál.
Miskolc adott otthont az Ifjúsági Országos Bajnokság résztvevőinek.
A 16-17 éves korosztályból 6 versenyző vett részt a DOVASE színeiben.
A sprinter lányok közül Göblyös Csenge gyengébb rajtjának köszönhetően kicsúszott a döntőből, így a 9.helyen végzett. Berényi Natália edzettségi állapotának megfelelően versenyzett, s a középmezőny elején fejezte be a versenyt. 200 méteren Csenge legjobb napjait idézte az előfutamban, s kellemes meglepetésre döntőbe jutott, ahol a 8.lett.
Simon Kati 400 m-en egyéni csúcsot futva 10. lett, 800 m-en 13. helyen végzett.
Strijk Johanna 2000 m-en állt rajthoz, s ebben az igen embert próbáló számban a dobogó 3. fokára állhatott. A fiúk ugyanezen számában Tóth Boldizsár 1 év után tért vissza, s lett 6. Hosszú még az út a dobogóig, de megcsináljuk!
Várteleki Richárd Kaposváron tanul már egy év óta, s edzésmunkájának megfelelő eredményekkel a középmezőnyben végzett 800 és 1500 m-en is.
2017. június 27 és július 1 között a Dombóvári VASE 9 közép és hosszútávfutója kapott lehetőséget, hogy 5 napot a TATA Olimpiai Központ edzőtáborában készülhessen. A táborozás célja a serdülők felkészülése az Országos Korosztályos Bajnokságra, valamint Tóth Lili Anna segítése az olaszországi junior EB-re való felkészülésben. A DOVASE futóműhelyének központi támogatásából szervezett edzések nagyszerűen sikerültek. A kiemelt ellátás, pihenés, edzések összehangolása remélhetőleg jól megalapozták a későbbi versenyek eredményességét. Akik részt vettek a táborban, már most visszavágynak, a kemény munka ellenére is!
A táborzárás napján Strijk Johanna és edzője, Fazekas Gáspár Tatáról egyből Budapestre utazott, ahol Johanna 2000 m akadályfutásban állt rajthoz a PAULINYI-emlékversenyen, s egyéni csúcsot futva a 2. helyen végzett!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.