Hírek
2015. November 08. 17:50, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: Dombóvári Sportiskola Egyesület
Tök Jó Buli
Ebben az évben nyolcadik alkalommal rendezte meg a Dombóvári Sportiskola Egyesület őszi rendezvényét a Tök Jó Bulit.
Ez az összejövetel arra hivatott, hogy a különböző csoportokban sportoló úszók és szüleik is találkozzanak egymással és kötetlen beszélgetés alkalmával jobban megismerjék egymást. Emellett minden évben meghívunk egy-egy ismert és eredményes sportolót, akik sportáguk bemutatásával, élménybeszámolóval teszik színesebbé az estét.
A Sportiskola ettől a évtől kezdődően a Magyar Ötusa Szövetségnek is tagja és kéttusa versenyeken is részt vesznek versenyzői. Ezen a napon két válogatott öttusázó – Málits István és Harangozó Bence – látogatott meg bennünket, akik a 2015-ös angliai öttusa európa bajnokság férfi váltóversenyének ezüstérmesei.

A filmvetítés és fényképek megtekintése után arra is volt lehetőség, hogy a gyerekek az sporteszközökkel, a párbajtőrrel és a lézerpisztollyal is, megismerkedjenek. Ezt követően tökfaragással, álarckészítéssel, tánccal, beszélgetéssel töltötték el az időt a sportolók és a szülők.
Rendezvényünket megtisztelte Szabó Loránd polgármester úr és Ilia Anita sportreferens is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 12:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal
Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Döntetlennel kezdett Brazília
Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

