Hírek
2018. Március 05. 10:43, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Téltemető túra zimankóban
Az elmúlt esztendőkben már hagyománnyá vált, hogy a hideg téli időszakot február végén egy túrával űzik el a dombóváriak.
Idén sem volt ez másként: február 24-én a város lakói közül sokan mindent megtettek azért, hogy már ne kelljen sokáig hordani a nagykabátot.
A „Téltemető túra” a Kapos-hegyháti Natúrpark Egyesület Gyár utcai székhelyéről indult, ám mielőtt a résztvevők nekivágtak a 18 kilométeres távnak, a regisztrációt követően egy-egy korty pálinkával „melegítettek be”. A lélekerősítő ital elfogyasztása után - valószínűleg a dermesztő hidegnek köszönhetően - a korábbi évekhez képest kisszámú, ám annál lelkesebb csapat vágott neki a Csurgópusztáig vezető gyalogútnak.
Miközben a túrázók elhaladtak a mágocsi vadászház mellett, felbandukoltak a Koszorú-dombra, befordultak a Vejkei-sarkon és elérték a Kisréti-tetőt, addig Csutorás Róbert irányításával megtörtént a reggel levágott két disznó feldolgozása a Kapos-hegyháti Natúrpark Egyesület Gyár utcai székhelyén. A böllér és segítői a rendezvény díszvendégével - az ökölvívóként felnőtt Európa-bajnoki címet, juniorként pedig világbajnoki aranyérmet szerzett Bacskai Balázzsal - közösen kolbászt és hurkát, valamint pecsenyének való húst készítettek,
Közben azok is autóbuszra szálltak, akik vagy a Csurgópusztáról a csurgói vadászházig és onnan a kiindulópontig visszavezető 4 kilométeres, vagy a Kisréti-tetőt is elérő 7,4 kilométeres gyalogtúrát választották szombati szabadidős tevékenységül. A hosszabb útnak délelőtt nekiindulók az első néhány kilométer kivételével végig az erdőben haladtak. A természet csodaszép arcát mutatta meg nekik, hiszen a magasabban fekvő domboldalak tisztásain a lehullott hó magassága majdnem a 30 centimétert is elérte, a fák ágaira pedig ráfagyott a szitáló eső.
Őket, a Kapos-hegyháti Natúrpark másik négy településéről - Döbröközről, Kurdról, Závodról és Mucsiból - hozzájuk csatlakozókat, valamint a rövidebb túrára vállalkozókat forró citromos teával, valamint egy finom péksüteménnyel - a kurdi csigával - vendégelték meg a szervezők.
A dombóvári Gyár utcába visszaérkezők többsége fáradtan, de élményekkel gazdagodva szállt le az autóbuszokról. Nekik Balaskó János zenekara muzsikált, a kicsiket pedig Ricsi bohóc szórakoztatta.
Aki megéhezett, az megkóstolhatta az időközben megsütött disznótoros finomságokat foszlós kenyérrel és savanyúsággal körítve.
Az uzsonnát követően tartották a városi pálinkaverseny eredményhirdetését. Ezúttal 15 nevező 54 mintáját kóstolta meg a döbröközi Schmieder Pálinkafőzde munkatársa, Gál Péter vezette zsűri. A három kategóriába - gyümölcs, párlat és törköly - sorolt nedűk készítői közül Kohner János érdemelte ki „Az év pálinkatermelője”-címet, de zamatosak voltak Dürvanger Antal, Papp Tibor, Vértesi János, Király Gábor, Elek Lajos, Pál György, Pető Sándor, Böröcz István, Vértesy András, Visnyei Tibor, Pretz Péter, Bodó János Attila, Glaub Róbert és Máté Zoltán pálinkái is.
A túrázók között tombolasorsolást is tartottak. A szerencsések értékes nyereményekkel térhettek haza. A 18 év alatti résztvevők „Dombóvár-csokoládét”, a nyugdíjasok pedig naptárat kaptak ajándékba. Az egész napos program kiszebáb-égetéssel zárult, a zimankóban fagyoskodók a fellobbanó tűz körüli tánccal melegedtek fel.
A Téltemető túra szervezői-rendezői:
Dombóvár Város Önkormányzata, Döbrököz Község Önkormányzata, Kurd Község Önkormányzata, Tinódi Ház Nkft., Kapos-hegyháti Natúrpark Egyesület, Nők Dombóvárért Egyesület, Természetesen Dombóvár, Dombóvári Pálinkabarátok Köre
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!

