Hírek
2017. Október 30. 11:47, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat
Projektek megvalósításáról tárgyalt a megyei közgyűlés
A Tolna Megyei Önkormányzat rendkívül aktív időszakot él, hiszen folyamatosan dolgozunk különböző projektjeink megvalósításán – nyilatkozta Fehérvári Tamás elnök, a megyei közgyűlés pénteki ülésén.
Több mint 369 millió forinttal növekedik a megyei önkormányzat költségvetési főösszege, ami főként az uniós források elnyerésének köszönhető – számoltak be a jó hírről a testületi ülésen.
Döntöttek arról is, hogy módosítják a Tolna megyei Integrált Területi Programot, amely források átcsoportosításával végső soron új bölcsődei helyek kialakításának, illetve épületenergetikai fejlesztéseknek teremtené meg a lehetőséget.
Az elnök tájékoztatta a Közgyűlést a megye projektjeivel kapcsolatos fejleményekről. A Sió projektet illetően elmondta, hogy folyamatos az egyeztetés a megyeszékhellyel és a civil szervezetekkel, a folyó partján tervezett vízi turisztikai szolgáltató központ és kerékpárút kialakítása érdekében. A tervek szerint 2019. nyaráig befejeződik a vízi turisztikai fejlesztés első üteme, vagyis az infrastrukturális háttér biztosítása. Sióagárdtól Ozoráig mintegy 62 kilométeres összefüggő kerékpáros útvonal valósulhat meg.
Szó esett a megye másik – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Tolna Megyei Kirendeltségével együttműködésben tervezett – projektjéről is, amely a jövő év elejétől indulva a szociális felzárkózást segítené. A program 2021-ig 65 millió forintból támogatná többek között a tartós szegénységben élőket.
Napirendre került a Tolna Megyei Klímastratégia társadalmasítása is. A Tolna Megyei Önkormányzat honlapján elérhető a stratégia tervezete, amelyről véleményt lehet alkotni. A honlapról letölthető adatlapon november 3-ig bárki megoszthatja a klímaváltozással kapcsolatos gondolatait a szakértőkkel.
Zárt ülésen döntöttek további öt TOP-os projekt támogatásáról. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében egyébként 23,62 milliárd forintnyi projektről született támogató döntés 2017. szeptember végéig.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!

