Hírek
2018. November 16. 10:48, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Olajos magvak feldolgozására épült agrárlogisztikai központ Nakon
Olajos magvak feldolgozására épült agrárlogisztikai központ a Tolna megyei Nakon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 110 millió forintos támogatásával.
A központot a helyi önkormányzat és a Naki Mezőgazdasági Zrt. által alapított Nakoil Kft. hozta létre - mondta Soltész Gyula, a kft. ügyvezetője, egyben a Naki Zrt. elnöke az MTI-nek.
A létesítményt egy 600 négyzetméteres épületben alakították ki, ahol 3,4 tonna kapacitású szárító berendezést helyeztek el; a központ feladata lesz az olajos magvak begyűjtése a termelőktől, és az, hogy a termést szárítással alkalmassá tegye a feldolgozásra. A Nakoil Kft. később 10-15 millió forintos beruházással olajsajtolóval tervezi bővíteni a tevékenységét, a növényi olajat önállóan értékesítenék - tette hozzá.
Az ügyvezető elmondta: elsősorban a térségben újdonságnak számító, héj nélküli tökmagból, mákból, dióból, szőlőmagból, hajdinából állítják elő a magasabb hozzáadott értéket képviselő növényi olajat.
Az első idényben a Naki Zrt. és az önkormányzat területén, 44 hektáron termeltek héj nélküli olajtököt, az ültetvény hozama hektáronként 5-6 mázsa szárított mag lett. A szárító és a tervezett olajsajtoló kapacitása kétszáz hektárnyi területen termő mennyiséget lesz képes feldolgozni.
Mint a cégvezető mondta, arra számítanak, hogy az olajos magvak termesztése és feldolgozása versenyképes lesz a szántóföldi növénytermesztéssel. Az új tevékenység hozzájárul a Somogy és Tolna megye határán fekvő, 500 lakosú falu népességmegtartó erejének növeléséhez is - jegyezte meg.
A településen a legnagyobb munkáltató Naki Zrt. 60 embert foglalkoztat. Az elsősorban állattenyésztéssel foglalkozó cég - amely 2017-ben 1,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el -, 700 anyakocás sertésállományt tart fenn, és évente 18-20 ezer hízósertést értékesít.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

