Hírek
2011. November 22. 10:33, kedd |
Helyi
Forrás: Kaposszekcsői Közösségi Ház
Ünnepi szentmisén áldották meg a szekcsői katolikus templomot - képgalériával
A nemrég felújított, Szent Erzsébetnek szentelt 113 éves római katolikus templomban a Pécsi Egyházmegyét képviselő Dr. Garadnay Balázs helynök atya celebrált búcsúi ünnepi szentmisét november 20-án.
A misében segédkezett és egyben házigazda is volt Szabó Oszkár plébános. A kis templomot zsúfolásig megtöltötték a hívek és az érdeklődők. A szertartás a felújított épület megáldásával zárult. A 9,5 milliós beruházás anyagi fedezetét pályázatokból és adományokból gyűjtötték össze a hívek. Cégek és magánszemélyek, névvel és név nélkül adakoztak a nemes célra.
A helyi egyházközösség szeretetvendégséggel és emlékképpel lepte meg a megjelenteket.
Tisztelettel megköszönik mindazoknak a munkáját és adományát, akik a templom felújításában részt vettek:
Varga István, Varga Istvánné, Tillmann Ferenc, Tillmann Ildikó, Surján László, Badáczyné Csiba Zsuzsanna, Szabó Oszkár plébános, Kóbor Miklós egyházmegyei főépítész, Lacza Zoltán vállalkozó, Gáspár Józsefné, a gyűjtőládába adományozók, a Pécsi Egyházmegye, az Evangélikus Diakóniai Otthon lakói, Virovecz Pál, Tóth Antal, Tóth Zoltán, Nagy Magdolna, Balaskó János, Rákosfalvi Pál, Szarka Dávidné, Kálmán Gábor, Szabotin Károly, Szabotin Gábor, Papp Nándor, Gothár János, Somogyi Árpád, Somogyi Árpádné, Vercse László, Erdősi Dezső, Király József, Molnár Ferencné, Horváth Attila, Böjtös Zoltán, Máté Tamás, Kelemen Béla, Bessenyei István, Baranyai László, Schlitt Ernő, Dorn Mária, Varga József, Varga Józsefné, Pozsgai Józsefné, Tóth Imre, Teibert Csaba, Nagyné Tóth Erzsébet, Pónya Tamás, Pónyáné Léder Anita, Csapó Gyuláné polgármester, Remler-Csapó Kft., Kaposszekcsői Polgármesteri Hivatal, Kaposszekcsői Mezőgazdasági Zrt., Böjtös Józsefné, Gyarmati Jánosné és Patakiné Böjtös Erzsébet.
Felajánlásaikat továbbra is szeretettel fogadja a Kaposszekcsői Egyházközösség, hisz még sok munka van hátra.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.













