Hírek
2020. Március 31. 18:00, kedd |
Helyi
Forrás: Teol.hu
Lázat mérnek és fertőtlenítenek a hajléktalanszállón
Tolna megyében folyamatosan tartják a kapcsolatot a fedél nélkül élőkkel. A fertőtlenítés a korábbinál is nagyobb szerepet kapott a hajléktalanszállón és a nappali melegedőkben.
A megyében csak Szekszárdon működik hajléktalanszálló, kizárólag itt van arra lehetőség, hogy éjszakára is befogadják a fedél nélkülieket. Pakson és Dombóváron csak nappali melegedők működnek, ahol főtt ételt kapnak, tévét nézhetnek, fürödhetnek és moshatnak is a rászorulók.
Dombóváron három évvel ezelőtt még működött az éjjeli menedék, de mára reggel 8 és este 6 óra között fogadják csak a rászorulókat. Így van ez most járvány idején is, csak szigorúbbak a szabályok. A melegedőben népkonyha is üzemel munkanapokon, így meleg ebéd mindenkinek jár, hétvégeken viszont csak meleg tea és zsíros kenyér jut. Szűcs Ádám, az intézmény koordinátora, szociális munkás elmondta, aki bejön hozzájuk, az fürödni, mosni is tud, illetve az egészségügyi ellátások igénybevételében is tudnak neki segíteni. Naponta öt és tíz közötti a betérők száma. Mindenkinél lázat mérnek, az asztalokat, az ebédlőt naponta többször is fertőtlenítik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!

