Hírek
2020. November 06. 08:21, péntek |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Megemlékezést tartottak az 1956-os emlékműnél a nemzeti gyásznap alkalmából
A nemzeti gyásznapon a Tolna Megyei SzC Esterházy Miklós Szakképző Iskola és Kollégium közreműködésével emlékeztek. Az 1956-os emlékműnél Kerecsényi Márton mondott beszédet.
A magyar nemzet egyetlen győzelemmel végződő szabadságharca után kegyetlen megtorlás következett:
- Az első napon 7.000 ember emigrált,
- összesen, mintegy 190.000 ember menekült el (2.300 mérnök, 730 orvos, 300 képző- és iparművész, 260 színművész, 180 zenész, 100 ének- és táncművész, 200 író és újságíró, 260 egyetemi oktató és kutató, valamint 3.200 egyetemi és főiskolai hallgató).
- A disszidálók 2/3 része férfi és 1/3 része nő volt. 50%-uk 25 éven aluli!
- A megtorlás során 22.000 embert ítéltek börtönre, 13.000 főt internáló táborokba vittek. Közel 300 embert kivégeztek. A kivégzettek politikai elítéltek voltak, tehát valójában semmilyen bűncselekményt nem követtek el.
- Koncepciós per után végezték ki a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt és Maléter Pál honvédelmi minisztert.
Márai Sándor Mennyből az angyal című verse zengett a téren Őze Áron színművész tolmácsolásában és a HEMI Band szívhez szóló dallamai tették meghitté a rendezvényt.
A program hátralevő részében az emlékezők fáklyákkal vonultak Mindszenty József bíboros szobrához, amely évekkel ezelőtt a Szent Orsolya Iskolaközpont udvarában lett elhelyezve. Ott dr. Hegedüs János plébános a hercegprímásra emlékezett. Majd a résztvevők meggyújtották mécseseiket, elhelyezték koszorúikat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.