Hírek
2011. Október 19. 22:58, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Kukoricával akart csalni - több mint három évvel díjazták
Három és fél év börtönre ítélt kedden a Tolna Megyei Bíróság egy szolnoki férfit, aki 2010-ben több mint 300 millió forint értékű, Döbröközről származó gabonához próbált jogtalanul hozzájutni.
A 37 éves férfit - távollétében - különösen nagy kárt okozó csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás miatt mondták ki bűnösnek, és mellékbüntetésként négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától - mondta az MTI-nek Hauszmanné Szőke Rita, a megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője.
Tájékoztatása szerint a férfi magát egy budapesti kft. ügyvezetőjének kiadva 2009-ben, majd 2010-ben kötött szerződéseket a Döbröközi Mezőgazdasági Zrt.-vel kukorica megvásárlására, amelyekkel összesen 336 millió forint értékű gabonához jutott volna hozzá. A terményt - a második szerződés saját példányán a vételárat és a mennyiséget is meghamisítva - egy harmadik félnek adta volna tovább. A csalási kísérletre akkor derült fény, amikor ez a vevő mintavétellel ellenőrizni akarta a kukoricát.
Az ügyészség szerint a hasonló bűncselekményekért már büntetett szolnoki férfinak a szerződés megkötésekor nem volt lehetősége kiegyenlíteni a vételárat, és nem is szándékozott megtenni azt.
Az ítélet nem jogerős, mert bár a védelem és az ügyész is tudomásul vette, a vádlott - aki ellen elfogatóparancs van érvényben - ezúttal sem jelent meg a tárgyaláson. Az ítéletet legutóbbi ismert tartózkodási helye, Szentendre polgármesteri hivatalában teszik közzé; a vádlott a közzétételtől számítva tizenöt napon belül fellebbezhet a határozat ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

