Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2012. Augusztus 31. 15:27, péntek | Helyi
Forrás: Bodó Imre

Középkori templom alapjainak ásatása Lápafőn

Középkori templom alapjainak ásatása Lápafőn

Ismert tény, hogy a lápafői temető középkori templom alapjait takarja.

Ismert tény, hogy a lápafői temető középkori templom alapjait takarja. Dr. K. Németh András, a simontornyai Vármúzeum igazgatója már többször is megfordult a településen, amikor A középkori Tolna megye templomai c. könyvéhez adatokat gyűjtött, de a temetőben nyugvó Bajó Sándor volt református lelkész, 48-as szabadságharcos sírját is kereste.

A kilenc napig tartó feltárási munkában részt vett Takács Melinda régész és édesapja, Takács Zsolt polgármester és családja, illetve a helyi önkormányzat és önkéntesek is segítették a szakemberek munkáját.

Bodó Imre dombóvári helytörténész két alkalommal is meglátogatta a feltárást végzőket. Ő ugyanis 2011-ben elkezdte írni a község monográfiáját és mint mondta, ez az ásatás és annak következtetései nagyban hozzájárulnak majd a hajdani település történetének hiteles megírásához. Mint azt megtudta a templom mintegy 15x 6,5 m-es méretével a középkor egyik legnagyobb környékbéli temploma lehetett. Ez azt mutatja, hogy Lápafő a környék népes települése volt. Talán a község neve is erre utal.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható

Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi

Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra

Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi

Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak

Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!