Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2018. Március 13. 15:08, kedd | Belföld
Forrás: ügyészség

Kilökte a forgalmas útra a kerekesszékes garázda társát a férfi

Kilökte a forgalmas útra a kerekesszékes garázda társát a férfi

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat két férfi ellen a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség, akik Pécsen egy buszmegállóban, a járókelőkkel kötekedtek, illetve egy személyt bántalmaztak.

A vádirat szerint a két elkövető – akik közül az egyik mozgássérült, kerekesszékhez kötött – tavaly novemberben Pécsen az egyik buszmegállóban ittas állapotban, belekötöttek a buszra várakozó többi utasba.

Egy idő után egymással kerültek összetűzésbe, majd a tolószékben ülő férfit a társa a négysávos útra gurította úgy, hogy közben az országúton kocsik közlekedtek.

A buszmegállóban tartózkodó sértett a kerekesszékes férfi segítségére sietett, és visszatolta őt a járdára. Ekkor a mozgássérült férfi társa kiabálni kezdett a segítő férfival, majd több alkalommal ököllel fejen ütötte, lefejelte. Ennek ellenére a sértett további segítséget próbált nyújtani a mozgássérült férfinak, aki azonban a neki segítő férfi karját megragadta, magához rántotta, majd lefejelte. Ezt követően mindkét garázda bántalmazni kezdte a sértettet.

A vádlottak végül az időközben a buszmegállóba érkező busz vezetőjének felhívására hagyták abba a sértett bántalmazását.

A két férfi cselekménye a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint garázdaság vétségének megállapítására alkalmas.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld

Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok

Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt

Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.