Hírek
2020. Március 30. 10:29, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: https://www.freepik.com/free-photo/tailoring-processs_5633583.htm#query=s
Helyi használatra maszkokat gyártanak a szakképző intézmények
A tömeges megbetegedések elkerülése és a járvány lassítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) maszkok előállításában kérte a Szakképzési Centrumok együttműködését.
A szakképző intézmények a digitális munkarendre való rugalmas átállás mellett a társadalmi összefogásban is jó példával járnak elől. Kiskunhalasi kezdeményezés alapján a szakképzésben dolgozók a leginkább veszélyeztetett korban lévő, nyugdíjas kollégáikat segítik az otthonmaradásban.
A minisztérium textil szájmaszkok gyártására kérte a szükséges eszközökkel, szaktudással rendelkező szakképző intézményeit. A végzős vagy felnőttoktatásban részt vevő tanulók, ha a megfelelő gépek birtokában ezt otthoni körülmények között vállalni tudják, gyakorlatként maszkokat állíthatnak elő. A kezdeményezéshez gyakorlati oktatás keretén belül olyanok is csatlakozhatnak, akik a tömegközlekedés igénybevétele nélkül el tudnak jutni a tanműhelyekbe varrni.
Jelenleg 15 centrumban készülnek védőmaszkok szakoktatók, diákok és önkéntesek bevonásával, elsősorban otthon vagy kiscsoportokban, az elővigyázatossági intézkedések fokozott betartásával. Több iskolában zajlik az előkészítés és az alapanyagok beszerzése, a Karcagi, Pécsi, Székesfehérvári, Szerencsi és Váci Szakképzési Centrum már megnyitotta tanműhelyeit erre a célra. Az elsődleges cél a helyi, települési igények kiszolgálása, az adott város vagy térség kórházainak, szociális intézményeinek, idősotthonainak ellátása.
Az összefogás jegyében a minisztérium felkarolta és a fenntartásában lévő szakképzési intézmények figyelmébe ajánlotta a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum kezdeményezését. A javaslat szerint az intézmények felkeresik azokat a nyugdíjas kollégákat, akiknek fokozott veszélyeztetettségük miatt nem tanácsos otthonról kimozdulniuk. Felmérik a segítségnyújtásra vonatkozó igényüket, és ha szükségesnek bizonyul, akár a rendelkezésükre álló szolgálati járművek használatával, elvégzik helyettük a bevásárlást vagy gyógyszerkiváltást.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium minden kezdeményezést bátorít a szakképzésben is, amely a járvány elleni védekezést erősíti, a kockázatoknak jobban kitett idősek segítését szolgálja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.

