Hírek
2011. November 29. 14:54, kedd |
Helyi sport
Forrás: József Attila ÁMK
Gyerekfoci Somogyjádon: jól ment a József Attila ÁMK csapatainak
A Grosics Gyula októberi gyerekfocit már nyolcadik alkalommal rendezték meg a somogyjádi sportcsarnokban. A József Attila ÁMK csapatai egytől egyig kiemelkedő eredményt értek el a színvonalas kispályás tornán.
Így teljesítettek Óliás Zsolt edző tanítványai a dunántúli csapatok részvételével lezajlott sporteseményen:
I. korcsoport (fiúk)
Tíz csapat indult két csoportban körmérkőzéssel döntötte el a helyezések sorsát. A József Attila ÁMK csapata második helyen jutott tovább, így a harmadik helyért mérkőzhetett. Az elődöntőben fölényes győzelmet aratottak tanulóink így megérdemelten vehették át a bronzérmet.
A csapat tagjai: Göndöcs Gergő, Ginzer Gábor, Krasznai Doren, Dürvanger Richard, Varga Bálint, Lódri Gergő, Tímár Dávid, Kardos László.
II. korcsoport (fiúk)
Tizenkét csapat három csoportban játszott körmérkőzést egymással. Az újdombóvári sulisok csoportelsőként jutottak be a hármas döntőbe, ahol remek játékkal utasították maguk mögé mindkét ellenfelüket, így a torna végén dobogó legfelső fokára állhattak. Az intézmény csapatát a SZOR Gárdonyi Géza Általános Iskola négy tanulója is erősítette. A torna legjobb kapusa Reizinger Patrik (JAÁMK) lett.
A csapat tagjai: Reizinger Patrik, Reizinger Dániel, Bugyi Alex, Kocsis Zsolt, Kocsis Dániel, Göndöcs Gergő, Takács Arnold (Gárdonyi), Takács Barnabás (Gárdonyi), Szeifert Márk (Gárdonyi), Szigetközi István (Gárdonyi).
IV. korcsoport (lányok)
Nyolc csapat két csoportban körmérkőzésekkel döntötte el a továbbjutást. A József Attila lányai a csoportból második helyen jutottak tovább. Küzdelmes játékkal a harmadik helyen zárták a tornát.
A csapat tagjai: Varga Antónia, Orbán Gitta, Balogh Barbara, Tóth Vanessza, Forgács Kornélia, Fülöp Adél, Tóth Kaludia, Kiss Luca, Szaka Nikolett, Horváth Evelin, Szigetvári Alexa.
IV. korcsoport (fiúk)
Tizenkét csapat három csoportban körmérkőzésekkel döntötte el a helyezéseket. Az újdombóvári központú intézmény fiai a mérkőzések során nagy küzdésről és akaraterőről tettek tanúbizonyságot, így csoportelsőként jutottak a hármas döntőbe. Sajnos eddigre a csapat létszáma jelentősen megfogyatkozott, így a megmaradt hat játékosra hárult a legnehezebb feladat. Kiemelkedő játékuk és példamutató küzdeni akarásuk ellenére sajnos csak a harmadik helyet érték el.
A csapat tagjai: Wülfinger Gergő, Nyakas Márton, Szarkali András, Varga László, Szabó Bence, Právics Dominik, Zentai János, Blázsovics Bence, Palánki Szabolcs, Szabó Márk.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.

