Hírek
2012. Március 27. 15:45, kedd |
Helyi
Forrás: Teibert Csaba
Gondolatok a Rakonczay-teljesítmények margójára
Az óceánátevező Rakonczay házaspár decemberi dombóvári előadásának házigazdája fogalmazott meg gondolatokat, melyeket a pár férfi tagjának nemrég teljesített kenus óceánátkelése apropóján osztunk meg olvasóinkkal.
Azt hiszem, még sohasem találkoztam ilyen nyugodt, higgadt, de az álmaiknak elhivatott emberekkel, mint a Rakonczay házaspár. Bámulatos, hogy fiatal koruk ellenére mekkora tudásra és tapasztalatra tettek szert.
A december 9-i előadás utáni vacsoránál alaposan kikérdeztem Vikit és Gábort. Mindenre kíváncsi voltam, ami az óceánnal kapcsolatos. Ők pedig őszintén válaszoltak.
Elmondták, hogy a legnagyobb veszélyt az óceánban úszó konténerek jelentik, amelyek a rossz rögzítés miatt beleesnek a vízbe. A sok csomagolóanyag éppen annyira tartja fenn a konténereket, hogy csak a csúcsuk látszik ki a vízből, és így nagyon nehéz észrevenni őket. Egy ilyennel ütközni végzetes lehet.
A végtelennek tűnő víztükrön mindössze 60 km-re lehet ellátni, és húsz perc alatt egy hajó bármikor a közelbe érhet. Ha a kis csónak nem tér ki előle, akkor bizony nem marad sok esély a túlélésre.
Amikor azt kérdeztem tőlük, számolnak-e azzal, hogy Gábor nem tér vissza, az volt a válaszuk, hogy erre nem is gondolnak, mivel pontosan tudják, hogy mi van odakint.
Minden fejben dől el!
Barátaim minden héten megkérdezték, tudok-e valamit Gáborról, és mit gondolok, mi történt vele. Meglátjátok, hamarosan partot ér, nagyon elszánt és tudja, mire vállalkozott - mondtam.
Ezt a teljesítményt le lehet másolni, de az elsőséget senki nem veheti el tőle. Ő volt a világon az első, aki ezt megtette! Megdolgoztak érte a fiatalok, és büszkék lehetünk rájuk.
Ez a teljesítmény és a hit összefogása volt! Sok embernek adták vissza a reményt, hogy kell valamiben hinni, és ha hiszünk is benne, meglesz az eredmény.
Kedves Gábor, Isten hozott a szárazföldön! Dombóvár visszavár!
Lejegyzezte: Teibert Csaba
Első képünk a 2011. december 9-i előadáson készült. Második képünkön (forrás: atlantix.eu) Rakonczay Gábor kenujában, még valahol az óceánon.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!

