Hírek
2024. Február 19. 11:13, hétfő |
Belföld
Forrás: Police.hu
Földhöz vágott egy kutyát, elpusztult
A balatonalmádi rendőrök állatkínzás miatt indítottak nyomozást egy balatonfűzfői lakos ellen.
Vita előzte meg azt az állatkínzást egy válófélben lévő házasok között, melyhez a Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőreit hívták 2024. február 16-án, 19 óra után néhány perccel. A rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy férje már a hazaérkezéskor veszekedni kezdett vele, majd a 44 éves férfi bement a házba. Ott felkapta a szoba kanapéján fekvő fiatal, kis testű kutyát, majd a padlóhoz vágta.
Az ebet a nő rögtön állatorvoshoz vitte, ám annak életét már nem lehetett megmenteni, elpusztult.
A nő a rendőröknek azt is elmondta, hogy férjével már korábban megromlott a viszonya. Kapcsolatuk során a férfi többször viselkedett vele szemben agresszíven, tettleg bántalmazta, telefonját korábban összetörte, hogy azon ne tudjon segítséget kérni, féltékenység miatt pedig gyakran vitázott vele.
A 44 éves balatonfűzfői lakost a nyomozók állatkínzás vétségének és kapcsolati erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Őrizetbe vétele után kezdeményezték letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.

