Hírek
2012. December 07. 13:03, péntek |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
Első helyre teszik a tudást
2012. november 29-én a megyei versenyek első helyezett diákjait köszöntötték Szekszárdon a Tolna Megye Talentuma díjátadó ünnepségen.
A Vármegyeházán tartott ünnepségen dr. Puskás Imre közgyűlési elnök méltatta a tanulók kiemelkedő teljesítményét. Majd dr. Szabó G. Tamás fiatal kutatóorvos emlékezett vissza szekszárdi iskolaéveire.
A díjazottak mezőnyében kimagasló megyei és országos eredményei alapján a Belvárosi Általános Iskolát több tanuló is képviselte.
Szórádi Zsófia ezen a napon 5. alkalommal vette át a kitüntetést. A díjazottak közül ő volt az egyedüli diák, aki a díj alapítása óta minden évben részesül ebben az elismerésben.
A plakett és díszoklevél mellett könyvjutalomban is részesítették.
Zelcsényi Zsófia, Varga Tünde és Süveges Sára 2. alkalommal Tolna Megye Talentumai. Ők díjat kaptak és „díjat adtak”. Csoportos éneklésükkel elkápráztatták a közönséget. Mind a négy leány felkészítő tanára Bódis Péterné volt, aki munkája elismeréséül díszokleve-let vehetett át.
Iskolánk ifjú tehetsége, Erős Viktor is díjazott lett a közlekedési ismeretek tudoraként. Felkészítő tanára Embersitsné Bóta Éva volt.
Bódis Péterné
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!

