Hírek
2013. Június 19. 08:01, szerda |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Elbúcsúztak iskolájuktól a kaposszekcsői nyolcadikosok
Az alsóbb évfolyamosok sorfala közt haladva vettek búcsút iskolájuktól a kaposszekcsői nyolcadikosok.
A gyönyörűen feldíszített osztályukból vonultak ki az udvarra, ahol társaik, szüleik, rokonaik várták őket.
A Himnusz elhangzása után először a nyolcadikosok versekkel búcsúztak el az iskolától, mondtak köszönetet tanáraiknak. Mindenkinek, aki törődött velük az elmúlt évek során, egy fehér rózsát adtak köszönetképpen. Majd Papp Bence megható beszédben elevenítette fel az itt eltöltött évek jelentősebb eseményeit.
A 7. osztályosok Tillmann Ferenc osztályfőnökkel együtt léptek ezután színre és búcsúztatták el a legnagyobbakat. Versek, dalok figyelmeztettek az eljövendő évek nehézségeire, a kitartás fontosságára, de a bennük rejlő lehetőségek jó kiaknázására is felhívták a figyelmet. Minden nyolcadikos egy szál vörös rózsát kapott a hetedikesektől. Végül az iskola diákjai is virággal kedveskedtek a ballagóknak.
Osztálytermükbe visszatérve megkapták bizonyítványukat és elbúcsúztak osztályfőnöküktől, Tillmann Ildikótól, aki elmondta nekik: az iskola kapui nem záródnak be előttük, visszavárnak mindenkit látogatóba.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!













