Hírek
2014. Szeptember 04. 05:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Egészséges életmódra lehet tanítani az agyat?
Egy új kutatás szerint az agyat meg lehet arra tanítani, hogy inkább az egészséges ételeket preferálja az egészségtelenekkel szemben - állapította meg egy kisméretű, 13 túlsúlyos és elhízott résztvevő bevonásával készült tanulmány, amelynek eredményeiről a Fox News számol be.
A résztvevők közül nyolcan speciális testsúlycsökkentő programban vettek részt, amelynek keretében magas rost és fehérje, valamint alacsony szénhidráttartalmú ételeket kellett fogyasztaniuk. A maradék öt résztvevő nem követett semmilyen diétát.
A fogyókúra célja az volt, hogy elérjék, a résztvevők ne legyenek gyakran éhesek és akkor is inkább az egészséges ételeket kívánják meg az egészségtelenekkel szemben. A vizsgálat kezdetén, majd hat hónap elteltével mindannyiuk MRI vizsgálaton esett át. Azt találták, hogy a testsúlycsökkentő programban résztvevők agyának jutalmazásért felelős területe jelentősen megváltozott.
Amikor különböző képeket mutattak nekik, megfigyelték, hogy az egészséges ételek látványa nagyobb, míg az egészségteleneké kisebb reakciót váltott ki az agy említett területén. A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy agyat igenis meg lehet tanítani arra, hogy az egészséges ételeket szeresse.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 16. 08:25, csütörtök | Életmód
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára
2024. Május 15. 07:53, szerda | Életmód
Bemutatták G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvét
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.