Hírek
2021. Augusztus 11. 13:21, szerda |
Helyi
Forrás: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
Dombóváron fogták el a feltételezett emberkereskedőket
Egy férfi 150 ezer forintért vásárolt meg Dombóváron egy nőt egy másik férfitól azért, hogy majd külföldön prostituáltként dolgoztassa. Cikkünkben a rendőrség által készített videó látható az elfogásról.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2021. augusztus 10-én a kora reggeli órákban egy 20 éves nagyhajmási és egy 60 éves répcevisi férfit fogtak el Dombóváron. A gyanú szerint a fiatalember március 5-én délután egy dombóvári áruház parkolójában 150 ezer forintért megvásárolt a 60 éves férfitól egy kábítószer hatása alatt álló nőt azért, hogy majd prostituáltként dolgoztassa Olaszországban. Ezután a sértettet a nagyhajmási házába vitte, ott fogva tartotta, és azt mondta, hogy csak akkor engedi szabadon, ha az érte adott pénzt kifizeti. A nőt végül pár nap után elengedte. A rendőrök a feltételezett elkövetőket az elfogásukat követően előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Ellenük – őrizetbe vételük mellett – emberkereskedelem, a 20 éves férfi ellen pedig emberrablás elkövetése miatt is nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, és kezdeményezték mindkét férfi letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 12:00, hétfő | Helyi
Karácsony alkalmából most verseket hozunk - áldott ünnepeket!
,,Mitől olyan nagy ünnep karácsony? Talán attól, hogy gyönyörűséges üzenete van az emberről, a világról és erről az egészről, amiben vagyunk.
2025. December 21. 16:21, vasárnap | Helyi
Karácsonyi szentmisék és istentiszteletek Dombóváron
Az ünnepek alatt az alábbi időpontokban és helyszíneken tartanak szentmiséket és istentiszteleteket Dombóváron:
2025. December 19. 18:00, péntek | Helyi
Fekete István Emléknapot rendeztek Bakócán
A helyi önkormányzat és a Bakócáért Egyesület az idén is megszervezte az immár hagyományossá vált emléknapot, amelyet Fekete István író és Piller Edith házasságkötésének időpontjához közeli szombaton tartottak meg.
2025. December 19. 09:00, péntek | Helyi
Dombóvár díszpolgára, Fenyvesi Béla december 12-én ünnepelte 70. születésnapját
Ez alkalomból egy nappal később a művelődési ház a családdal együttműködve meglepetés programmal várta az ünnepeltet és az érdeklődő dombóváriakat.

