Hírek
2014. Augusztus 06. 13:59, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Csehországi ajándékantilopokat öltek le a Dél-Afrikai Köztársaságban
Nyolc, Csehországból származó antilopot pusztítottak el a Dél-Afrikai Köztársaságban, mert állítólag nem voltak rendben az irataik. A prágai állatkert antilopjait megegyezés alapján ajándékként szállították a johannesburgi állatkertbe.
Miroslav Bobek, a prágai állatkert igazgatója ezzel kapcsolatban szerdán mély felháborodásának adott hangot, s azt állítja, hogy az antilopok iratai rendben voltak. Bobek az ügyben már panasszal élt a világ állatkertjeit tömörítő szövetség (WAZA) elnökénél.
A dél-afrikai sajtó szerint az antilopok Frankfurton keresztül pénteken érkeztek meg Johannesburgba, de az ottani hatóságok nem engedték be őket az ország területére. Arra hivatkoztak, hogy nincs megfelelő állatorvosi igazolásuk, ezért azt követelték, hogy szállítsák vissza őket Németországba vagy pedig pusztítsák el őket. Bár néhány állatorvos elutasította az állatok megölését, azokat végül is vasárnap injekcióval örökre elaltatták.
"A mi lelkiismeretünk tiszta. Az állatoknak minden szükséges papírjuk rendben volt. Ezt a johannesburgi állatkerttel együttműködve ismételten ellenőriztük" - mondta Bobek újságíróknak. A johannesburgi állatkert is tagja a WAZA-nak, jó a hírneve, ezért Prága szívesen tett eleget kérésüknek és elküldte a kért antilopokat.
Bobek elmondta: az utóbbi években a prágai állatkert több lovat is exportált Mongóliába, így elegendő tapasztalata van arról, hogy milyen papírokat, ellenőrzéseket kell elkészíteni ezekben az esetekben. Hangsúlyozta, hogy az antilopok egészségesek voltak.
A dél-afrikai sajtó viszont azt állítja, hogy az állatok nagyon rossz állapotban voltak, éhesen és szomjasan érkeztek Johannesburgba, fennállt a fertőzés veszélye.
A prágai állatkert azt gyanítja, hogy a johannesburgi állatkert vagy annak néhány vezetője nagy valószínűséggel egy magánkereskedő számára rendelte meg náluk az állatokat, de az üzlet valamilyen oknál fogva meghiúsult, ami az állatok vesztét okozta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.