Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2014. Szeptember 04. 08:15, csütörtök | Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet

Becsengettek Kaposszekcsőn!

Becsengettek Kaposszekcsőn!

Hétfőn a valóságban is és képletesen is becsengettek a kaposszekcsői iskolában.

Reggel 8 órakor már gyülekeztek a tanulók és hozzátartozóik a Sportcsarnokban, hogy részt vegyenek a tanévnyitó ünnepségen.
A 6. osztályosok Tillmann Ildikó osztályfőnökkel már napok óta lázasan készülődtek a műsorral, hogy méltóan fogadhassák társaikat. Verseket, táncokat tanultak, termet díszítettek.
A műsor keretében köszöntötték az első osztályosokat is.
Ezek után Fazekas Gáspár igazgató emelkedett szólásra. Ő is üdvözölte a régi és új diákokat, beszélt az eljövendő tanév rendjéről, feladatairól. Majd átadta a szót Csapó Gyuláné polgármesternek, aki Gyarmati Jánosné nyugalmazott tanárnak a község érdekében eddig végzett munkája elismeréséül az Érdemes Közalkalmazotti címet adományozta.
Itt még nem fejeződött be az ünneplés, a gratuláció. A megjelentek felállva tapsolták meg Fazekas Gáspárt. Ezzel a tapssal gratuláltak és ismerték el nagyszerű edzői munkáját. Ő a felkészítője Tóth Lili Annának, aki a Kínában rendezett Ifjúsági Olimpián 3. helyezést ért el.
Az ünnepség végén minden tanuló osztályába vonult és ténylegesen is megkezdte az új tanévet.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi

Emberölés Döbröközön

Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.

2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi

Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra

Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.

2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi

Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak

Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!

2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi

Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál

Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.