Hírek
2011. December 13. 15:30, kedd |
Helyi
Forrás: hírszerkesztőnk
Az időseket köszöntötték és civilek adtak ünnepi műsort - képgalériával
December 11-én rendezte meg a dombóvári önkormányzat a hagyományos Idősek Karácsonyát, amelyhez Civil Advent nevet viselő rendezvényükkel társultak a helyi és kistérségi társadalmi szervezetek.
A Dombóvári Művelődési Ház színháztermét megtöltő dombóvári nyugdíjas meghívottakat a hagyományos Idősek Karácsonyát szervező önkormányzat képviseletében Szabó Loránd polgármester köszöntötte. Elmondta, hogy bár felfüggesztették tisztségéből, ő áll elébük, mivel a meghívás is tőle származott. Arra kérte az időseket, ne foglalkozzanak most az ő helyzetével, hanem gondoljanak a közelgő ünnepre.
A polgármesteri hivatal kapcsolati referense, Orova Edina konferálása mellett több fellépő is szórakoztatta az Idősek Karácsonya közönségét. Sarkadi Ferenc, a zeneiskola tanára Liszt-összeállítást játszott zongorán, majd az Őszikék Idősek Klubja jelentkezett mulatságos jelenettel, amelyet az egyik klubtag, Gáspár István szavalata előzött meg. Az idős fellépőket jóval fiatalabbak, a vargai roma hagyományőrzők követték. Ritmusos és dallamos zenélésüket fergeteges táncbemutatóval fejelték meg. Majd máris azt hallgatta a közönség, hogyan ad elő ifj. Simon Miklós, a gimnázium tanulója egy tréfás és tanulsággal teli népmesét. Ezután megint a gimi képviseltette magát a műsorban. Nagy Rebeka és diáktársai adtak elő két dalt hangszeres kísérettel.
Rövid szünetet követően, a még mindig igen népes publikum előtt Kunfalvi Nóra konferálta fel dr. Bereczki Máriát, a szervező Civil Tanács elnökét, aki rövid köszöntőjében jelezte, hogy advent harmadik vasárnapján a helyi és kistérségi civilek műsorral, vendéglátással és koccintással szeretnének kedveskedni az érdeklődőknek.
Az ezután következő összeállításban előbb Nagy Katalin tett újra tanúbizonyságot kitűnő hangjáról és csiszolt énektudásáról, majd a Naki Faluszépítő Egyesület táncos bemutatója következett. A nakiak először is szerény ajándékkal köszönték meg a civil tanácsot vezető doktornőnek és az abban alelnöki tisztet betöltő Bodó Imrének, hogy meghívták őket fellépni. A lelkesen előadott csoportos tánc után Balaskó János egyedül állt a színpadon, hogy trombitajátékával szórakoztassa a közönséget. Majd a Kapos Táncegyüttes ünnepi gondolatai hangzottak el Márai Sándortól, ezután pedig nagyok kalotaszegi táncai és a kicsik somogyi népi játékai.
Az Amulett Hastánccsoport ifjú növendékei bemutatójának két részlete között Tóth Gáborné, a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének tagja szavalta el Karácsonyra várva című saját versét. Majd ismét a hastáncosok és a nyugdíjas-szervezet egyik tagja, Molnár Gyuláné következett, aki énekkel járult hozzá az ünnepi hangulathoz. A Dalmandi Rozmaring Egyesület táncos és énekes műsorszáma után két közös karácsonyi dal erejéig összeálltak a naki és a dalmandi fellépők. A műsor utolsó részében Lukácsi Enikő magánénekesnek a kaposvári zeneiskolába járó diákjai adtak elő hangulatos dalokat.
A szereplők és a szervezők közreműködését ajándékokkal megköszönő dr. Berecki Mária ezután mindenkit meginvitált a művelődési ház előterébe, ahol vendéglátásban és pezsgős koccintásban lehetett része a még sokáig kedélyesen beszélgető közönségnek.
Kíváncsi az eseményről készült fotókra? Kattintson a hírünk címsora alatti „Kapcsolódó galéria” hivatkozásra.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 08:30, csütörtök | Helyi
Szakmai napot tartottak óvodapedagógusoknak a Szivárvány Óvodában
A támogatási program célja, hogy erősítse Tolna vármegye Zöld Óvodái közti kapcsolatot, segítse azok Zöld Óvodai szakmai tevékenységét, bővítse az érdeklődő pedagógusok természettudományos ismereteit.
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.