Hírek
2014. Július 18. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az EP támogatja a litván euróbevezetést
Litvánia 2015. január elsején bevezetheti az eurót: ezt tartalmazza a megszavazott parlamenti állásfoglalás. Az Európai Bizottság javaslatával egybehangzó ajánlás az Európai Tanács júniusi ülésén az európai állam- és kormányfők politikai támogatását is élvezi. A parlamenti állásfoglalást 545 szavazattal, 116 ellenszavazat és 34 tartózkodás mellett fogadták el.
„Jó hír ez Litvánia és a Balti államok számára, és Európa stabilitása szempontjából. A 2006 óta zajló kemény munka eredményeképpen alacsony az infláció, stabil az árfolyam, alacsony a költségvetés hiánya és elfogadható az államadósság szintje. Üdvözöljük Litvániát az euróövezetben!ˮ - mondta a témáért felelős német néppárti képviselő, Werner Langen.
A képviselők üdvözölték, hogy Litvánia teljesítette az eurócsatlakozás feltételeit: az egy éves átlagos infláció 0,6 százalékon áll (jóval az 1,7 százalékos referenciaérték alatt), a költségvetés hiánya 2013-ban 2,1 százalék volt (referenciaérték: 3 százalék), a bruttó államadósság GDP-hez viszonyított aránya pedig 39,4 százalék (jóval a 60 százalékos referenciaérték alatt).
Litvánia az euróövezet 19. tagja lesz. Lettország 2014-ben, Észtország 2011-ben, Szlovákia 2009-ben, Ciprus és Málta 2008-ban, Szlovénia 2007-ben, Görögország 2001-ben, Belgium, Németország, Franciaország, Írország, Spanyolország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália és Finnország 1999-ben vezette be a közös fizetőeszközt.
Az Európai Parlament az eurózónához csatlakozni kívánó országok felkészültségét megvizsgálva konzultatív szerepet játszik a döntés meghozatalában. A végső döntés a július 23-i Általános Ügyek Tanácsán várható.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.